2016. április 3., vasárnap

34/ Tavaszi nagytakarítás- a C9 tisztítókúráról :)- első nap

Bevezető:
Tavaly Júliusban posztoltam utoljára. Most éreztem erőt magamban ahoz, hogy a tavaszi "nagytakarítás" keretében leporoljam a blogot is, és megosszam veletek a csend okát. 
Legutolsó bejelentkezésem óta nagyon fájdalmas időszakon és kemény lelki küzdelmen vagyok túl.
Egy hónap leforgása alatt elvesztettem a két hozzám legközelebb álló embert az életemben. Édesanyámat és Keresztapukámat aki számomra olyan volt mint ha az édesapám lett volna. Ez lelkileg és ez által testileg is megviselt egyaránt. 

A motivációm:
Én, aki gyerek korom óta rendszeresen és aktívan sportoltam és szinte bármit bármilyen mennyiségben fogyaszthattam, mégsem látszott meg rajtam, most magamhoz mérten jelentős felesleggel küzdök. Biztosan az is közre játszik hogy így a 35-dik életévemhez közeledve a szervezetem is másként működik. 
A rendszeres mozgás hiánya mellett az a sok egészsegtelen nasi is jelentősen közrejátszott az "úszogumi" kialakulásához.  A derekamon és hasamon soha nem volt idáig felesleg, ( főként fenékre híztam ha "híztam" valamennyit ez max 1- 2 kg felesleg volt).
Mára ott tartok, hogy nem szeretem látni a testemet a tükörben és rosszul érzem magam a bőrömben, ami kihatással van a közérzetemre, teljesítőképességemre, önértékelésemre, önbizalmamra is.
Elérkezett az a pont, ahol már fontosnak érzem, hogy közbelépjek, mert minden egyes egészségtelenül leélt nappal, egyre nehezebb lenne visszafordítani a folyamatot, azt a negatív spirált, amit elindítottam. ( egészségtelen életmód- következmények- ennek hatására depresszió, ami azt eredményezi, hogy mégtőbb egészségtelen ételbe folytom a bánatom és így tovább...)

itt még nem sejtettük mi vár ránk ma :D

Szerencsére a társam is partner az életmódváltásban, így együtt közösen még könnyebb felhagynom (felhagynunk) a negatív szokásainkkal :)
Az elindulásban a ForeverLiving C9 (clean 9) programja lesz a segítségünkre. Ez a 9 napos tisztítókúra a kezdete számunkra egy új boldogabb, fittebb, egészsegesebb életmód kialakításához.
A blogon szeretnék beszámolni a kúra alatt szerzet tapasztalataimról, megosztani veletek az élményeimet és sikereimet :) segítve ezzel azokat akiket érdekel, akik velem együtt vagy utánam belevágnak a programba :)  egy ilyen jellegű megújulásba (újászületésbe) így tavasszal.
Nem kisebb célt tűztem ki magam elé, mint hogy júliusra azaz 3 hónap múlva (mikor haza látogatunk) az otthoni nyári melegben már bátran, fitten és negatív érzések nélkül,   viselhesem a nyári ruháimat és a fürdőruhát :) De a céljaim között ennél komolyabb és hosszabb távú tervek is szerepelnek.

A segítő munkafüzet egy oldala, azért pont a kilencedik napé mert már most nagyon várom hogy tele legyen a kis pipáimmal :) :D
A programról röviden:
A program számomra azért nagyon szimpatikus mert a léböjt kúrákkal és egyébb más méregtelenítő kurákkal ellentétben
- nem koplaltatja ki a szervezetet, ugyanis a csomagban található étrendkiegészítők és aloe gél teljes mertékben megadja a szervezetnek, amire sejt szinten szüksége van, még az első két napon is, amikor szilárd ételt nem veszünk magunkhoz. (és a bennük lévő anyagok hozzásegítenek ahoz hogy zsírból fogyjunk és ne az izomzatból)
A másik nagy előnye hogy 
-az első perctől kezdve támogatást és segítséget kapunk egy munkafüzet formájában, amiben részletes leírást és tervet kapunk arra vonatkozóan, mikor miből mennyit hogyan kell bevenni :) találunk benne recepteket a fehérje italunk felturbózásához, valamit a harmadik nappal már fogyasztható 300 kalóriás egeszséges ebédünk (vagy vacsoránk) elkészítéséhez. Ezen kívül leírjuk céljainkat-hogy szem előtt tartva könnyebben elérjük a kívánt eredményt. Engem ezen célok átolvasása minden egyes aloe gél megivása előtt segítenek az úton maradásban :D (az első két napon naponta 4x 120ml gélt kell leküzdenem a torkomon, (a 3 naptól kezdve már csak reggel 120ml-ert ) :D ami egyelőre csak úgy megy, hogy közben végig befogva tartom az orrom.) Én a három C9-es cél helyett 6-ot írtam le 3 célt a 9 napra vonatkozóan és +3 hosszú távú célkitűzést :)
-a program szerves része továbbá a napi rendszeres minimum 30 perces mozgás- sport beiktatása.
-a csomagban található  mérőszalag és táblázat segítségével pedig nyomonkövethetjük az elért eredményeket, további motivációt merítve a folytatáshoz :)
-van benne egy szuper shaker- a mérce nem igazán látható rajta ezért alkoholos filcel bejelöltük a 300ml-ert (a vízet is ebből iszom - így a 8 pohárnyi vízet is 300ml-enként juttatom a szervezetembe- ez így a nap végére 8x3 deciliter azaz majdnem 2 és fél liter víz, ami az én alkatomhoz- testsulyomhoz szerintem rendben van es a program leírása is 2-2 és fél liternyit ajánl a nőknek. (amikor ezt a részt írtam, még nem sejtettem hogy nap végére lesz ez 3 és 1/4 liter is :) )

Vagánykodtam, hogy na majd én megadom a módját és elegánsan borospohárból fogom inni... most az első nap után azt mondom mindegy a pohár csak ne kelljen több ilyet inni :D

És akkor jöjjenek az első nap "élményei" :)

 
Első nap: 1/9

Reggeli:
Hajnali 4 kor ébredtem, azóta pörgök :D Nagy lelkesedéssel és elszántsággal "csaptam bele a lecsóba" :)
az első és egyetlen nehzségem idáig az aloe gél leküzdése :) az első korty ugyan is majdnem visszaintegetett :D de talaltam egy remek megoldást a fogyasztáshoz- végig befogva tartom az orrom így csak egy kis citromos savanykás íze van amit akár "finomnak" is merek nevezni :D nagy előnye, hogy a megivását követően, legalább fél óráig vizen kívül semmi mást nem kívánok :D
 30 perc mozgás: Az első két napra csak könnyed sétát ajánlanak de én annyira pörögtem reggel hogy bár nem egy teljes programot de egy kis izolációs bemelegítást követően hasizmoztam

Tízórai:
ilyenkor vesszük magunkhoz a szükséges rost adagot :) én víz hejett natur szójatejejben kevertem el mert vágytam egy kis tej ízre a sok víz után :)
reggeli ebéd és vacsi, hát nem inycsiklandozó? :D

Ebéd: (du 3 ra sikerült kitolni mert du 6 körülre lőttem be magamnak az uzsonnát és lefekvés előttre az esti "fincsi gélt. Általában fél 12-12 körül ebédelek)
A vaniliás fehérjeport már nagyon vártam :) Mostanáig nem éreztem erősebb éhségérzetet, de a vaniliás shake hallatán beindult a nyálelálasztásom :) szintén natúr szójatejet használtam a bekeveréshez. Isteni finom :)))

Uzsonna: Ebéd es uzsonna között vett erőt rajtam először az éhség, de leküzdöttem :) ekkorra már teljesítettem az ajánlott napi folyadékbeitelt (2,5 liter) :)

Összegzés, pozitívumok:
-Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz meginnom a két és fél liter vizet! Könyedén elfogyasztottam ső szinte kívánta a szervezetem (pedig a megfelelő mennyiségű folyadékbevitellel mindig küzdeni szoktam) HURRÁ!!!  :) Ezt  estére a számomra hihetetlen 3 es 1/4 literrel zártam!!!
-Féltem, hogy nehezen fogom kibírni , bár a nap vége fele nem volt könnyű (a negyedik aloé leküzdése) de megcsináltam :) és nagyon büszke vagyok magamra hogy semmilyen plusz ételt (értsd ezalatt: megengedett listában szereplő nyers zöldség vagy gyümölcs) azaz semmi mást nem fogyasztottam segítőként :)
Egyedüli kihágásom : a reggeli multivitamin pezsgőtablettám + 1200mg C vitamin tabletta formájában .
-Nem gondoltam volna hogy valaha ekkora élvezet lesz a fogmosás... hmmmm az a finom ÉDESkés mentolos íz a szádban :D :D :D!
-Az edzés könnyen ment, mert reggel még nagyon pörögtem :) igy a könnyed edzés helyett én kicsit keményebben nyomtam (már tudom , a következő nap, ilyen intenzitással már valószínű nem fog menni :D )


Most úgy érzem a holnapi nap keményebb lesz, de főként nem az éhségtől tartok, inkább a 4 adag aloe gél az, ami küzdelmet jelent. De megcsinálom mert képes vagyok rá és mert a céljaim fontosak! :)

Köszönöm Gulyka Krisztának (FIT mentoromnak ;) ) a sok segítséget, amit az elindulással és nap folyamán a kérdéseim megválaszolásával nyújtott!

holnap folyt köv. és rövidebb leszek ígérem ;)



2 megjegyzés:

  1. érdekes megoldások, dEdit jó formában van-
    e feltehetően jók, mert

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megismételnéd a kommentedet, kérlek? Valamit elüthettél :) Így nem igazán értem :)
      köszönöm!

      Törlés